Nagy Károly

(frissítve: 2017.02.04.)



 

      

NAGY KÁROLY

                (önéletrajz)

 „Nagy Károly (Nagyrábé, Bihar vármegye, 1932. március 26): újságíró, író” – olvasható a Ki kicsoda a hírközlésben c., a Révai új nagylexikon segédkönyvei sorozat első kötetének 222. oldalán. Az félreértésből kimaradt a szócikkből, hogy anyám Gyenge Zsófia, apám Nagy Sándor volt, a feleségem pedig a nemesbüki (Zala megye) születésű Bucsi Mária történelemtanár.

 

A saját szavaimmal folytatva: elemi iskolai tanulmányaimat szülőfalumban végeztem az 5. osztályig, amikor is eredményeim alapján Koczóh Sándor igazgató úr tehetségvizsgára küldött. A falusi tehetségmentés az előző években vált rendszerré, s aki a vizsgán megfelelt, az „Horthy Miklós járulékalapi tanuló”, vagyis ösztöndíjas lett. Velem ez 1943 szeptemberében történt, a nagyszalontai Arany János Gimnázium diákjaként folytathattam tanulmányaimat. Az ország német megszállása miatt a tanév hamar befejeződött, számomra nagyon jó eredménnyel, Szalontára azonban többé nem mehettem, mert visszakerült Romániához. A debreceni Református Kollégiumba könyörgött be anyám 1945 őszén, itt végeztem el – a kollégium ösztöndíjasaként – a második, harmadik és negyedik gimnáziumi osztályt, az ötödikben azonban népi kollégista lettem, és átmentem az Állami Fazekas Mihály Gimnáziumba. Apám halálos megbetegedése miatt itt sem fejeztem be az ötödik osztályt, hazatértem Nagyrábéra és tisztviselő lettem a községházán, majd segédmunkás Budapesten – minderről beszámolok a Visszfény című, nagyrábéi szerzők írásait és rajzos illusztrációit tartalmazó, 2013-ban megjelent Antológiában, amelynek kezdeményezője voltam, és – Csillag Endrével együtt – szerkesztője és szerzője is. Egy évi budapesti üzemi segédmunka után Kalocsán folytattam tanulmányaimat, ahol 1951-ben kitűnő eredménnyel tettem szakérettségi vizsgát magyar irodalomból és történelemből, majd – egy év nyelvi előkészítő után – a Szovjetunióba küldtek egyetemre, előbb Szaratovba, később a Moszkvai Lomonoszov Egyetemre. (Szaratovban két falubeli lánnyal – Elek Ilonkával és Kövér Esztivel – voltam együtt.)

Az 1956 őszén kezdődő tanévben már végzős diák voltam a történelem szakon, amikor Budapesten kitört a forradalom. Ennek céljával és módszerével a Szovjetunióban tanuló magyarok nagy többsége is egyetértett, ezért vagy 30 magyar diákot zártak ki a szovjet felsőoktatási intézményekből – engem „ellenforradalmi és szovjetellenes nézetek” miatt. Mivel itthon folytathattuk tanulmányainkat, az ELTE hallgatója lettem, ám néhányunk ellen ott is fegyelmi eljárás indult; ez volt az utolsó, központi utasításra indított fegyelmi, amelyben itt is kizárásunkat követelték. Többségünket azonban „megtévedteknek” találta és felmentette a fegyelmi bizottság – nevem így is bekerült az ’56-os irodalomba. (Beck Tibor – Germuska Pál: Forradalom a bölcsészkaron, 175. old.)

A budapesti ELTE bölcsészkarán 1957-ben végeztem, augusztus 1-től a Hadtörténeti Múzeumban vállaltam munkát, mert 200 forinttal többet adtak havonta, mintha középiskolai tanár lettem volna, ahol a kezdő bér 1004 Ft. volt. Fő feladatom a tárlatvezetés volt, főleg szovjet katonacsoportok részére. Ezek később megritkultak, és mivel a múzeumban tudományos kutatómunkára nem kaptam lehetőséget, az MTI apróhirdetésére válaszolva és ott sikeres felvételi vizsgát téve 1960 augusztusától az MTI külpolitikai szerkesztőségének újságírója lettem, három évvel később pedig már négy éves állandó tudósítói mandátumot kaptam Szófiába. Később akkreditált tudósítója lettem, a Népszabadságnak és a Magyarország című hetilapnak is. Összesen három mandátumot töltöttem így el Szófiában 1963-1990 között, az utolsó ciklusban Görögországra is kiterjedően, ahová rendszeresen átjártam fontos politikai eseményekre. Itthon 1977-87 között a Külföldi Adások Szerkesztőségének helyettes vezetője voltam.

Első könyveimet természetesen Bulgáriáról írtam. A Bemutatom Bulgáriát a Kossuth Kiadónál jelent meg az Egy ország – egy könyv sorozatban 1969-ben, a Mit kell tudni Bulgáriáról? 1979-ben ugyanott, s még ebben az évben az útirajz jellegű riportkötet, a Hej, Balkán!, ez a Gondolat Kiadó Világjárók sorozatában. Az akkor nagyon népszerű sorozatban még egy könyvem – a Mongóliát bemutató A kilencedik újjászületés – látott napvilágot, 1985-ben.

Mongóliában szereztem első benyomásaimat a tibeti buddhizmusról, amelynek magyar és orosz nyelvű szakirodalmát komolyan áttanulmányozva elértem, hogy az MTI kifejezetten azért küldjön Kínába egy hónapra, hogy könyvet írjak Tibetről. Ez az utunk – Kunkovács László fotoriporterrel – 1986-ban zajlott le, a következő évben pedig az MTI Kiadó meg is jelenttette a Tibeti reinkarnációk c. fotókkal illusztrált könyvet. A rendszerváltozás okán, e riportkötet lényegi tartalmát megőrző, de a buddhizmust teljesebben, annak más irányzatait is bemutató, kifejezetten ismeretterjesztő kötetemet – Buddhizmus, misztika, Tibet – 2000-ben jelenttette meg a Press Publica Kiadó.

Témaválasztásaimban szerepe van történeti érdeklődésemnek és végzettségemnek, de annak is, hogy aktív újságírói életemet az MTI-ben töltöttem. A hírügynökség külföldi nyelveken megjelenő kiadványaiba sorozatot írtam a magyar orientalisztikáról, amelyet a romantikus őshazakeresés szült, ugyanakkor tudományos monográfia ez utóbbiról máig nincs. Munkám során a legnagyobbakat szólítottam meg Ligeti Lajostól Scheiber Sándoron és Kakuk Zsuzsán át Kara Györgyig. Ez lett az alapja, és persze az évekig tartó könyvtári kutatómunka, az Őshazakeresőink nyomában c. kötetemnek, amelyet a Magyar Könyvklub adott ki 2004-ben. Ez a könyv ajánlott irodalom a Szegedi Egyetemen, és akadémikusok idézik. A Press Publica adta ki A bulgáriai  rendszerváltás nyitánya c. könyvemet, amely gyakorlatilag válogatás az 1989-90-ben Szófiából adott tudósításaimból, lapokban megjelent interjúimból, kommentárjaimból – az események 20. évfordulója alkalmából, ez tehát 2009-ben látott napvilágot. A Szovjetösztöndíjasok voltunk 1956-ban - Emlékek és dokumentumok (Press Pulica, 2011) az első kísérlet arra, hogy a Szovjetunióban megélt emlékeket dokumentumokkal hitelesítse, és bemutassa a magyar ösztöndíjasok – fönt már érzékeltetett – kiállását az ’56-os magyar október mellett.

  Talán érdekes vállalkozás a Zeusz felesége – Héra istennő feljegyzései a szerelemről c. könyv, a legutóbbi; a Változó Világ kiadványa (2012). A könyv a görög mitológiáról szól, a szépírás hangján. Egyik recenzense szerint egyszerre ismeretterjesztő, irodalmi és szórakoztató; egyszerre biztosítja a klasszikus műveltséget és a lebilincselő olvasmányt. Egyébként valamennyi könyvemről pozitív kritikák jelentek meg lapokban a maguk idején.

   Még annyit – nem a könyveimről –, hogy nagyon örülök a szülőfalummal való újratalálkozásnak. Már a 60-as évek óta nem él olyan rokon Nagyrábén, akihez hazalátogathattunk volna. Az ember megöregszik, a világ megváltozik számára; én – ez talán mulatságos, de talán mégse – egyszer csak elkezdtem álmokat látni a falumról. Hogy milyen lehet. Volt, hogy szinte felhőkarcolókat láttam bele, volt, hogy szegényesnek találtam álmomban. No meg: vajon hogyan fogadnának ott most engem az emberek? Volt, hogy kedvesen, de olyan is, hogy átnéztek rajtam. Az álom egyfajta találgatás is lehet. Még Józsa Kálmán volt a polgármester, amikor ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy ellenőrizzem az álmaimat, vele vettem fel a kapcsolatot. Nos, a szülőfalum persze falu maradt, de a külseje is sokat változott, és előnyére. Akivel találkoztam, mindenkinél rokonszenvre leltem, ideértve Józsa Kálmán utódait: Gyarmatiné Sólyom Katit és Tiszai Károlyt is. Kocsis Csaba kiállítást rendezett Rábén – sőt Újfaluban is – tibeti és mongóliai fotóimból, (korábban két budapesti kiállításon mutathattam meg), amelyeket a nagyrábéi iskolájának ajándékoztam, meg könyvbemutatót a két utolsó kötetemnek, Csillag Endre okos közreműködésével; vele azóta telefonon is elcsevegünk néha. Találkozhattam és beszélhettem az egykori osztálytárs Őri Jóskával, megízlelhettem Gyarmati Sanyi borának több évjáratát.  Most meg ez a „Szeretem Nagyrábét” társaság visz színt az elszármazottak kapcsolatába. Ezeknek mind részük van abban, hogy 25 évi nyugdíjas lét után sem ismerem a magányt…

                                                                              Nagy Károly

 



Kapcsolódó dokumentumok:

A minigaléria képeihez ....(tájékoztató)

Szülőfalum könyveimben -

Nagy Károly - Minigaléria (fotók)