Köszöntő

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete és minden lakosa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján.


TOVÁBB




Iskolai hírek 2007/2008 tanév


 . 

    Alsó tagozatos sportnap, bolhapiac   

.

2008. június 10-én sportnapot szerveztünk az alsósoknak. A gyerekek már napokkal korábban lelkesen készültek erre az eseményre. Minden osztályban 8-10 fős csapatok alakultak, nevet választottak maguknak, zászlót készítettek és megírták csatakiáltásukat.

1. osztály csapatai: Sztárok, Junior, Garfield

2. osztály csapatai: Pumák, Leopárdok, Párducok

3. osztály csapatai: Chealsea, H2O

4. osztály csapatai: Almák, Macskák, Természetbarátok

Reggel 9 órakor felsorakoztak a csapatok az alsó tagozat udvarán és elmondták ötletesebbnél -ötletesebb csatakiáltásaikat. Ezt követően elkezdődött a verseny. A tanító nénik öt állomáshelyen várták az érkező csapatokat érdekes feladatokkal. Az első állomáshelyen labdás ügyességi versenyen vettek részt a gyerekek Emese néni vezetésével. A második állomáshelyen Ildikó néni találós kérdésekkel és képkirakóval várta az érkezőket. A harmadik állomáson évszakokhoz kapcsolódó képeket kellett a csapatoknak minél rövidebb idő alatt kirakni Anita néni irányításával. A negyedik állomáson Marika néni tekével várta a csapatokat. Az utolsó állomáson akadálymászásra és célba dobásra bíztatta a csapatokat Marika néni.
Az eredmények összesítése után kialakult a végeredmény a csapatok versenyében. Holtversenyben első helyezést ért el a Sztárok és a Chealsea csapat. Mindkét csapat megkapta a fődíjat, a vándor cipőt, amit egy évig őrizhetnek. Második helyezet lett a Macskák csapata, harmadik helyen a Junior csapat végzett. Minden osztály egy falinaptárt kapott ajándékba az ügyes szereplésért és jó együttműködésért. A vidám és izgalmas délelőttöt fagyizás zárta mindenki örömére.
Délután 2 órakor pedig a bolhapiacon adhatták el "portékáikat" az arra vállalkozó alkalmi árusok. Jó hangulatban telt el a délután is.
Nagyrábé, 2008. június 12., Nagyné Tóth Mária - tanító

.

 

  P6100007.jpg
P6100009.jpg
P6100014.jpg
P6100068.jpg

 

P6100070.jpg
P6100071.jpg
P6100001.jpg
P6100005.jpg

.

 TERÜLETI VERSMONDÓVERSENY NAGYRÁBÉN    

.

Április 4-én, második alkalommal került megrendezésre a „Képzelet varázspálca” elnevezésű területi versmondó verseny a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda alsó tagozatos munkaközösségének szervezésében. 9 iskola 45 alsós tanulója 1.-2., és 3.-4. osztályos kategóriában versengett egymással, és szerzett egy emlékezetes délutánt a szép számban megjelent közönségnek. Rangos zsűri értékelte a versenyzők produkcióit, amelynek hangulatos hátteret varázsoltak a területi rajzversenyünkre érkezett és kiállított gyerek rajzok.
A zsűri tagjai voltak: Várhalmi Ilona, az Ady Endre Gimnázium művészeti vezetője, igazgató helyettese, Szőke Norbert, a Csokonai Színház stúdiósa, Kocsis Csaba író, a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

Helyezést elért tanulók:

1.-2. osztályosok
1. helyezés: Papp Balázs Toldi Miklós Református Általános Iskola, Berettyóújfalu
2. helyezés: Ecsedi János Toldi Miklós Református Általános Iskola, Berettyóújfalu
3. helyezés: Major Pucsok Albert Széchenyi István Tagiskola, Berettyóújfalu
Különdíjasok:
Fekete Fanni Fruzsina II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Berettyóújfalu
Gorzsás Benedek Szűcs Sándor Általános és Alapfokú Műv. Isk., Biharnagybajom
Incze Róbert Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda, Nagyrábé
Vígvári Virág Széchenyi István Tagiskola, Berettyóújfalu

3.-4. osztályosok
1. helyezés: Dajka Dorottya Kálvin téri Általános Iskola, Püspökladány
2. helyezés: Koszorús Nóra Széchenyi István Tagiskola, Berettyóújfalu
3. helyezés: Kisikán Debóra Toldi Miklós Református Általános Iskola, Berettyóújfalu
Különdíjasok:
Garabuczi István Bessenyei György Tagiskola, Bakonszeg
Hajdu Petra Szűcs Sándor Általános és Alapfokú Műv. Isk., Biharnagybajom
Lakatos Péter Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda, Nagyrábé
Nagy Csilla Bessenyei György Tagiskola, Bakonszeg

Gratulálunk a díjazottaknak, és minden kedves versenyzőnknek.

2008. április 17. Hagymásiné Nagy Ildikó
szervező

Ezen a napon tartottuk a rajzverseny eredményhirdetését is, ugyanitt. Az idei rajzversenyre 211 tanuló 225 rajza érkezett a megye 11 iskolájából. Két témában rajzolhattak a gyerekek, Nemes Nagy Ágnes: Ki ette meg a málnát? című versét és Benedek Elek: Dolgozz, macska! meséjét kellett illusztrálni. A szebbnél-szebb rajzokat nyolc alsós tanító értékelte, nehéz volt kiválasztani a legszebbeket. Értékes jutalmakkal térhettek haza a díjazottak. Külön értékeltük a helyi versenyzőinket és a nem helyieket.

Gratulálunk minden díjazottnak, és minden pályázónak!

2008. április 18. Herczeg Imréné
szervező

.

Helyi rajzversenyes eredmények:

1. osztály
I. Kocsán Kristóf Bihartorda
II. Dajka Imre Bihartorda
III. Ötvös András Nagyrábé
Különdíj: Pataki Roland Bihartorda
2. osztály
I. Barabás László Bihartorda
II. Gyenge Krisztina Napsugár Nagyrábé
III. Kőfalvi Rebeka Krisztina Nagyrábé
Különdíj: csoportmunka ( Pongrácz Cintia, Barabás Adrienn, Madar Csilla, Kányási Lilla) Bihartorda
3. osztály
I. Liba Alexandra Bihartorda
II. Módos Ágnes Nagyrábé
III. Szabó Bence Nagyrábé
Különdíj: Boka Zsanett Nagyrábé
4. osztály
I. Szabó Kristóf Nagyrábé
II. Mohácsi Tamás Nagyrábé
III. Veres Orsolya Bihartorda
Különdíj: Madar Ádám Bihartorda

Nem helyi versenyzők:

1. osztály
I. Bocska Olívia :Toldi Miklós Ref. Ált. Isk. Berettyóújfalu
II. Tóth Vivien: Szűcs Sándor Ált. Isk. Biharnagybajom
III. Ferenci Lara: Toldi Miklós Berettyóújfalu
2. osztály
I. Bodnár Brigitta: II.Rákóczi F. Ált. Isk. Berettyóújfalu
II. Menyhárt Ferenc: Toldi Miklós Ref. Ált. Isk. Berettyóújfalu
III. Vékony Máté: Toldi Miklós Ref. Ált. Isk. Berettyóújfalu
Különdíj: Dürgő Gergely: Bocskai I. Ált. Isk. és AMI Derecske
3. osztály
I.Mező Barbara: Toldi M. Ref. Ált. Isk. Berettyóújfalu
II.Koszorús Nóra: Széchenyi I. tagiskola Berettyóújfalu
III.Harangi Réka: Toldi M. Ref. Ált. Isk. Berettyóújfalu
Különdíj: Popovics Tamás: Szűcs Sándor AMI Biharnagybajom
4. osztály
I. Kárai Regina: Kálvin Téri Ált. Isk.Tagintézmény Püspökladány
II. Vad Viktória: Kálvin Téri Ált: Isk. Tagintézmény Püspökladány
III. Carvalho Diana: Széchenyi I. Tagiskola Berettyóújfalu

Különdíj: Szakál Barbara: Sári G. Ált. és AMI Kaba
Racolta Bianka Szűcs S. Ált. és AMI Biharnagybajom

.

Tiszacsegén kirándult az alsó tagozat

.

Május 16-án reggel 8 órakor az alsó tagozat kirándulni indult. Ezen a verőfényes szép napon két busszal 95 alsós tanuló indult el kirándulni 8 kísérő nevelővel. Utunk először a Tiszacsege-Nagymajorban lévő Vay-kastély parkjába vezetett, ahol 11 órakor megtekintettünk egy bohócelőadást. Sok ismert dalt énekelhettünk itt együtt a bohócokkal, játékokra hívták a színpadra a gyerekeket. Az egy órás előadás után hajókirándulásra indultunk a tiszacsegei kikötőből a Tiszán. Innen utunk az állatkertbe vezetett, ami a kikötőtől 1 km-re található, tiszta, otthonos környezetben láthattunk állatokat és növényeket. Majd hazafele a Hortobágynál megálltunk, fagyiztunk egy jót és természetesen elköltöttük az otthonról hozott pénzt. Megtekintettük a Kilenclyukú hidat és hazaindultunk. Kellemesen elfáradva érkeztünk haza este 8 órakor. Nagyon sok kellemes élménnyel gazdagodott minden alsós tanuló, aki eljött, reményeink szerint még sok ilyen kirándulásban lesz részünk együtt.(104 alsós tanulónk van).

Nagyrábé, 2008. május 20.                Herczeg Imréné

            mk.vezető

.

 

„ÚJ UTAK ÉS LEHETŐSÉGEK A KÖZOKTATÁSBAN

 ÓVODÁTÓL-ISKOLÁIG

II. KÖZOKTATÁSI KONFERENCIA KISTÉRSÉGEKNEK

.

A rendezvény fővédnöke: 

Arató Gergely államtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium

.

A rendezvény védnökei:   

Csontos János Országgyűlési képviselő

Gyarmati Sándorné Nagyrábé Nagyközség Polgármestere

.

A rendezvény ideje:      2008. április 16. - szerda

.

A konferencia rendezője:

Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda, Nagyrábé

.

Kapcsolódó dokumentumok:
Közoktatási Konferencia -program-

 
Cikk: : A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata
 
.

.

VERSMONDÓVERSENY

                                         

2008. február 21-én alsó tagozatos gyerekek részére versmondó versenyt rendeztünk a művelődési ház kiállító termében. 28 kisgyerek mondott verset, és tette emlékezetessé ezt a délutánt a megjelent közönségnek, akik együtt izgultak a versenyzőkkel. Háromtagú zsűri értékelte a szavalatokat.

A zsűri tagjai voltak: dr. Ábrahámné Nagy Ildikó, Hegedűsné Török Ildikó, Bíró Gyula. Minden résztvevő kapott emléklapot, évfolyamonként az első három helyezett könyvjutalmat és szép oklevelet, a helyezést el nem ért versenyzők pedig egy-egy noteszt.

   

  Helyezések.

 1. osztály:

 1. helyezett: Farmasi Ilona

 2. helyezett: Bilincsi Zsolt 

 3. helyezett: Tiszai Bence

 2. osztály:

 1. helyezett: Incze Róbert 

  2. helyezett: Bende Antal

 3. helyezett: Benkő Veronika

 3. osztály:

1. helyezett: Bogár Gábor

 2. helyezett: Szigeti Viola

 3. helyezett: Máté Enikő

 4. osztály:

1. helyezett: Lakatos Péter

 2. helyezett: Kuklis Bernadett

 3. helyezett: Takács Lili

.

Farmasi Ilona és Lakatos Péter 2008. március 4-én a Szivárvány című gyermekújság által meghirdetett megyei versenyen képviselik iskolánkat.

Az 1. és 2. helyezést elért gyerekek az iskolánk által 2. alkalommal, április 4-én megrendezésre kerülő  „A képzelet varázspálca" elnevezésű területi versmondó versenyen mérhetik össze tudásukat a környező települések tanulóival.

A versmondó versenyen szereplő gyerekeknek gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk.

Nagyrábé, 2008-02-26      

                                                              Hagymásiné Nagy Ildikó

                                                                                    

 .

Farsang - az alsósoknakI 

.

Március 1-én alsós farsangot rendeztünk a művelődési házban. Előző héten már rengeteg tombolatárgy kezdett gyűlni, hát még az utolsó napokban. A szülők példaértékű támogatásával és segítésével nagy izgalommal készültünk erre az eseményre. Délután két órakor rengeteg szebbnél-szebb jelmezes kezdett felvonulni, pontosan 54 és ebből 4 édesanya, nagy öröm volt látni, hogy bátran ők is beöltöztek. A felsős diákönkormányzat tagjai voltak a zsűri tagjai Baloghné Zalasch Mónika DÖK segítő tanár vezetésével, roppant nehéz volt számukra a döntés.

Volt még sok-sok játék Farmasiné Somi Mária tanítónő irányításával, táncbemutató és tánctanulás Balogh Sándorné vezetésével, önzetlen segítését ezúton is köszönjük.  Az arcfestés is nagy sikert aratott.
No persze szórakozás közben jól jött a frissítő üdítőital és a sok finom sütemény, amit a szülők és nagyszülők készítettek.

A Farsang vándordíját a "farsangi seprűt" az 1. osztályosok nyerték el, ők őrízhetik meg egy évig. A tombola sorsolással végződött a Farsangunk, sokan térhettek haza ajándékkal.

Reményeink szerint mindenki jól érezte magát. A bevétel 108 235 Ft lett, amit az alsó tagozatosok jutalmazására, és az alsós eseményekre szeretnénk fordítani. Mindenkinek aki segített megköszönjük az együttműködést és további sikeres együttmunkálkodásban bízva jó egészséget és sok sikert kívánunk: az alsó tagozatos nevelők..

.

 

.

.

ÚTKÖZBEN... A MÓRICZCAL

Hamvas Béla, a létezés kérdésének talán legkiválóbb gondolkodója, a következő filozófiai megállapítást teszi: „nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent." Találó gondolatát a folyamatosan megújuló és infrastruktúrájában változni képes oktatásra is bátran alkalmazhatjuk. A pályázati források nélkül bizonyos, hogy az intézmények, közöttük a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda is a működésen túl nem lenne képes innovációinak menedzselésére, folyamatos megújulására, eszköz és személyi feltételeinek javítására. Balogh Gyula az Educatio Kht. osztályvezető munkatársa - októberig tanárunk - által a korábbi években felvázolt és kidolgozott kitörési pontok mára a markáns pénzügyi kondíciók mellett ismeretséget és elismertséget hoztak intézményünknek. Az integrációs nevelés bázis iskolájaként alapvetően meghatározott a profilunk. Ez természetesen nem egyoldaliságot, hanem a sokszínűség mindennapi gyakorlatát kell, hogy jelentse. Jelenti is. Első osztályunk először indult iskolaotthonos rendszerben és az elmúlt fél év bizonyítja, hogy az azt korábban ellenzők is látják annak pozitív hatásait, eredményeit. Szülő -pedagógus - gyermek együttműködése a hátrányok leküzdésének, tompításának és a gyermeki sikerességnek egyik hatékony módja. Elsős nevelőink, akik úttörőként vesznek részt ebben az intézményi innovációban, köszönetet érdemelnek. A szülőink visszajelzése a vártnál is pozitívabbak. Idén hirdettük meg a "Tartson lépést gyermekével..." programot, amelybe tizenkét fős szülői csoportunk kóstolhatott bele az informatika -gyermekeink számára mindennapos- ízébe. A jövőben több ilyen csoport indítását is tervezzük. Alsó tagozatunk adventi készülődése újabb bizonyítéka volt annak a sikeres munkának, ahol szülő

és pedagógus a gyermekeinkért közösen tevékenykedett.

A felső tagozat épületében hoztuk létre a CKÖ támogatásával nyilvános és ingyenesen használható internet elérhetőségi pontunkat, ahol a gyerekek a szórakozáson túl a tanuláshoz is segítséget kapnak.

Intézményünk a fenntartóval közösen pályázott integrációs támogatási forrás elnyerésére. Iskolánk -Nagyrábén-:6.334.500 Ft-ot, -Bihartordán- 2.829.000 Ft támogatást nyert el. Óvodánknak először volt módja integrációs pályázati forrás

elnyerésére -Nagyrábén-: 1.370.000 Ft, -Bihartordán:1.438.500 Ft. A pályázati támogatás lehetőséget nyújt a tanulóbarát iskolakörnyezet kialakítására, integrációt segítő programok megvalósítására. Rábén két tanterem újul meg teljes

egészében a kompetencia alapú oktatásnak megfelelően.

Teljes táblacsere, beszélgető sarkok, fejlesztő eszközök, sport felszerelések beszerzése, intézményi honlap valósulhat meg a pályázatból. Óvodánkban tevékenységeket, foglalkozásokat finanszírozunk, illetve fejlesztő eszközök beszerzését valósítjuk meg. A fenntartóval karöltve nyújtottunk be pályázatíró

cég közreműködésével pályázatot a Norvég Alaphoz, ÉÁOP iskola rekonstrukciós pályázatot -Nagyrábé iskolai tetőtér, Bihartorda iskola-óvoda-, készül TIOP pályázatunk, amelynek keretében 2008, vagy 2009-ben tantermeink 40 százaléka

lehet digitális táblákkal ellátott, illetve tanulói laptopokkal, korszerű informatikai eszközökkel. Február végén zárjuk

HEFOP 2.1.5 pályázati programunk. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt Útravaló pályázatunk ebben az évben rendkívül sikeres volt: 23 gyermekünk és 8 mentorunk nyert havi ösztöndíj formájában támogatást. A minisztérium által kiírt Erdei Iskola pályázaton iskolánk először pályázott és nyert. Tiszai Sándorné tanárnő pályázati munkájának köszönhetően három osztályunk részesült 662.000 forint támogatásban. A megvalósítása tavasszal várható. Ökoiskolaként több pályázati csatorna is sikeresen kiaknázható, pedagógiánk környezettudatos és fenntarthatóságot szemelőttartó voltából fakadóan. Tanulmányi versenyeken

nagy számban vesznek részt tanulóink, külön kiemelve az egyre sikeresebb és népszerűbb matematikai versenyeket, történelem, földrajz, természetismeret-ökológia, illetve az iskolánknak nagy ismertséget jelentő irodalmi, vers- és prózamondó versenyeket. Nyolcadikos tanulóink Nagyrábén 32 fő tanuló és Bihartordán 12 fő tanuló várja a továbbtanulási felvételi értesítőt. Két tanulónk Nagyrábéról központi írásbelit írt, aminek keretében magas: 83 és 87 pontot értek el. Egy tanulónk pályázott és felvételt nyert az Arany János Tehetséggondozó

Programba, amelyhez az önkormányzat anyagi támogatást is nyújt. Két jelentős eseményünk előkészítése folyik: a második alkalommal megrendezésre kerülő neveléstudományi konferenciánk az Oktatási és Kulturális Minisztérium fővédnökségével és a tavaly nagy sikert arató „Képzelet varázspálca" vers- és

prózamondó, alkotói pályázatunk alsó tagozatos gyermekek számára a Bihari és Sárréti Kistérségek iskoláinak.

Iskolánk honlapja várhatóan két héten belül elkészül és elérhető lesz a http://www.moriczsuli.hu-n/, design-tervét megtekinthetik a http://www.moriczsuli.extra.hu/.

A kimeríthetetlenhez vezető út hosszú és rögös. Úton vagyunk.

Együtt. Önökkel, veletek...

Bíró Gyula igazgató

.

2007 

ÚJ MÓRICZOS POHARAK
.
400 ft/db áron megvásárolhatóak a Veress Imre által készített Móricz poharak. A homokfűvással készített poharakat a Diákönkormányzatnál, vagy az iskola titkárságán vásárolhatják meg. Vásárlásával a Diákönkormányzatunkat támogatja.

. 

.

ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS AZ ALSÓBAN...

December 14-én az alsó tagozatos nevelők és a szülői munkaközösség közös adventi délutánt szerveztek az alsó tagozatos gyermekeink részére. A nagyszámú szülői érdeklődés mellett megtartott rendezvényen a 104 alsós gyermekünk a szülők és nevelőink irányításával papírangyalkát készíthettek, télapót és hóembert varázsoltak előrajzolás után, megismerkedhettek a mézeskalács készítéssel, megtanulhatták az ajándékcsomagolást, varázslatos asztal- és fenyődíszeket állíthattak össze. A szülők felajánlásából finom tea készült, amelyet mindenki jó ízzel fogyasztott. A kellemes délután a meghitt ünnepi készület kiváló alkalma volt gyermekek - szülők és tanítóik számára.

 

 

.

LÉPÉST TARTVA GYERMEKEINKKEL...

Iskolánk innovatív kezdeményezésként informatikai foglalkozásokat szervezett szülők részére. A programba 12 szülőnk kapcsolódott be, ahol Bíróné Domokos Ibolya informatika szakos tanárnővel megismerkedhettek a számítástechnika alapjaival és az internet használatával. A délelőtti foglalkozások sikere nyomán a későbbiekben újabb csoportokat indítunk, hogy a hat órás alapozás alkalmával minél több szülőnk ismerkedhessen meg az informatika hasznos és csodálatos -gyermekeink számára természetes- világával.

.

HOSSZÚTÁVON...

Címmel jelent meg a Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulás gondozásában, Bíró Gyula igazgató - szaktanácsadó által szerkesztett tanulmánykötet. A tanulmánykötetet Bihar és Sárrét iskolái térítésmentesen kapják meg. A kötet olyan aktuális közoktatási témákkal foglalkozik, mint a kistérségi társulások finanszírozása és működése, az integrációs nevelés törvényi háttere, az intézményi átszervezések pszichológiai hatásai, az átszervezések munkajogi vonatkozásai. Az előszóban Szeifert Ferenc Berettyóújfalu polgármestere osztja meg gondolatait az olvasókkal. A kötet szerzői: Balogh Gyula tanár-szaktanácsadó, Dr. Dávid Imre egyetemi adjunktus, Dr. Kalicz Éva egyetemi oktató, F.-né Szabó Ildikó intézményi irodavezető, Kapornai Judit intézményi irodavezető, Bíró Gyula ig.-szaktanácsadó    

.

PRÓZA MONDÓINK SIKEREI...

Az Abigél Többcélú Intézmény hirdette meg Szabó Magda írónő  tiszteletére prózamondó versenyét. December 15-én a Debrecenben tartott elődöntőn tovább jutott iskolánk két tanulója a február 9.-ei, Abigél-napi döntőbe. Balogh Cintia 8/a. osztályos tanulónk első lett, a Mondják meg Zsófikának című regényből mondott részlet előadásával. Katona Andrea 8/a. osztályos tanulónk második helyezett lett az Őz című műből előadott részlettel. A remek eredmények mögött Ballai Józsefné tanárnő és tanítványai több éves következetes munkája nyugszik.

 .

GRUNDBIRKÓZÓ HÁZIVERSENY

Iskolánk immár hagyományosan rendezi meg grundbirkózó háziversenyét, amely Szabó István birkózó edző és Németh Emil testnevelő tanár lelkiismeretes munkájának köszönhetően idén a bihartordai tagintézményünk tornatermében került lebonyolításra december 18-án.  Összesen 36 versenyző mérte össze sporttudását. A következő eredmények születtek:

.

22 kilógrammban: 

  1. Mága Bertalan     /Bihartorda, 1. osztály/

  2. Pataki Roland       /Bihartorda, 1. osztály/

  3. Makula Árpád       /Bihartorda, 1. osztály/

24 kilógrammban:

  1. Lakatos Balázs    /Nagyrábé, 2. osztály/

  2. Suki Krisztián       /Bihartorda, 2. osztály/

  3. Pataki Zoltán        /Bihartorda, 1. osztály/

  4. Kállai Róbert        /Bihartorda, 1. osztály/

26 kilógrammban   (1. csoport)   : 

   1. Béres Dániel       /Bihartorda, 2. osztály/

   2. Horváth Renátó    /Bihartorda, 1. osztály/

   3. Dajka Imre           /Bihartorda, 1. osztály/

26 kilógrammban   (2. csoport)  :   

 1. Für József           /Nagyrábé, 2. osztály/

 2. Parti péter            /Nagyrábé, 2. osztály/

 3. Barabás László   /Bihartorda, 2. osztály/

 4. Makula Csaba      /Nagyrábé, 1. osztály/

28 kilógrammban: 

 1. Lakatos Zsolt      /Nagyrábé, 4. osztály/

 2. Kovács Ábrahám  /Bihartorda, 4. osztály/

 3. Ötvös András       /Nagyrábé, 1. osztály/

 4. Gál Ágnes             /Nagyrábé, 2. osztály/

31 kilógrammban:    

 1. Garabuczi László   /Nagyrábé, 3. osztály/

 2. Matolcsi István       /Bihartorda, 4. osztály/

 3. Lakatos Péter         /Nagyrábé, 4. osztály/

34 kilógrammban:    

  1. Mohácsi Árpád     /Nagyrábé, 3. osztály/

  2. Veres Norbert       /Bihartorda, 3. osztály/

  3. Incze Róbert          /Nagyrábé, 2. osztály/

  4. Jámbor Dávid         /Bihartorda, 3. osztály/

37 kilógrammban:  

  1. Magyari Péter       /Nagyrábé, 4. osztály/

  2. Baranyi Imre        /Bihartorda, 4. osztály/

  3. Balku Tamás       /Nagyrábé, 2. osztály/

  4. Erdei Sándor       /Bihartorda, 4. osztály/

  5. Horváth Krisztofer  /Bihartorda, 3. osztály/

45 kilógrammban:

   1. Tóth Krisztián      /Bihartorda, 3. osztály/

   2. Gál Andrea          /Nagyrábé, 4. osztály/

   3. Kása István         /Nagyrábé, 2. osztály/

   4. Színyei Krisztián   /Nagyrábé, 2. osztály/

+ 45 Kilógrammban:  

   1. Németh Emil         /Nagyrábé, 5. osztály/

   2. Szabó Bence      /Nagyrábé, 3. osztály/

. .

HELYT ÁLLTAK A MÓRICZOSOK...

A Diákolimpia Versenysorozat részeként, november 26-án Püspökladányban megrendezett Körzeti Játékos Sportversenyen iskolánk válogatott csapata 4. helyezést ért el. A csapatot Gyenge Andrea és Németh Emil testnevelők készítették fel a versenyre.

A csapat tagjai::
Ötvös András 1/a o., Incze Róbert 2./a o., Papp Petra 2/a o., Parti Péter 2/a o., Máté Enikő 3/a. o., Módos Ágnes 3/a. o., Balogh Nikolett 3/a. o., Szabó Rebeka 3./a o., Bogár Gábor 3/a. o., Varga Csaba 3/a. o., Kiss Levente 4/a. o., Pálfi Anna 4/a. o., Magyari Péter 4/a. o., Mohácsi Tamás 4/a. o., Balogh Bianca 5/a. o., Németh Emil 5/a. o., Miklós Katalin 5/b. o.


 

VÁLTOZÓ MUNKAVÁLLALÓI KOMPETENCIÁK...Az integrációs nevelés változó gyakorlata az óvodában és az általános iskolában címmel tartott előadást Bíró Gyula igazgató-szaktanácsadó a 2007. november 7-én, Létavértesen megrendezett: A munkavállalói szerepekhez kapcsolódó kompetenciák fejlesztése a közoktatásban... című konferencián. Az előadásban bemutatásra került a Sárréti Kapocs Program és annak adaptációs lehetőségei. A Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét növelő programja több intézmény most formálódó programjának alapja lehet. Az Érmelléki Iskolaszövetség és az OKTADOR Oktatási és Szakértői Iroda szervezésében lebonyolított konferencia felkért szakértőinek előadásai megtekinthetőek a http://www.oktador.hu/ honlapon.

KÖZLEKEDŐ MÓRICZOSOK....

November 8-án, Püspökladányban került megrendezésre a KRESZ Gyermek Iskola Kupa vetélkedő területi versenye.  A Móricz csapata 2. helyezést ért el.

A Debrecenben rendezett megyei versenyen, november 24.-én csapatunk 5. helyezést ért el. A Móricz csapat tagjai: Ötvös András 1.o., Gyenge Krisztina Napsugár 2.o, Bogár Gábor 3.o., Oláh Lajos 4.o.,

Felkészítő tanáruk: Nagyné Sólyom Judit..

 .   

  

„MUSTOLÓ" Idén is...

 Remek hangulatban került megrendezésre idén is iskolánk „MUSTOLÓ" programja, ahol az óvodásaink produkciója után -képek az óvodai hírekben- a felső tagozatos fiúk által elkészített mustot kóstolhatták meg vendégeink. Iskolánk szabadtéri népzenei koncerttel kedveskedett a résztvevőknek, a talpalávalót a nyíregyházi Figurás Népzenei Együttes szolgáltatta. Külön öröm volt, hogy tordai tagintézményünk is részt vett a rendezvényen, délelőtt a tordai ovisaink vendégeskedtek óvodánkban, majd lovas szekérrel haza kocsikáztak, délután a tordai iskolásaink látogattak el hozzánk kerékpárral és töltöttünk együtt egy igazi Móriczos délutánt. A beugró egy fürt szőlő volt, ami remek must formájában került elfogyasztásra. A következményekről, itt nem szólunk...   

.

.

MATEKOS SIKEREK...

 Iskolánk két csapata is sikerrel szerepelt a Bólyai Matematika Csapatverseny Megyei fordulóján.

      Nyolcadik osztályosaink -Balogh Benjamin, Szabó Anikó, Szabó Adrienn, Gyenge Krisztián- III. helyezéssel zártak, felkészítő tanáruk: dr. Lakatos Gyuláné.

       Hetedikeseink -Major Edina, Oláh Tünde, Csóka József és Lakatos Gyula- a IX. helyezést érték el, felkészítő tanáruk: Bíróné Domokos Ibolya tanárnő. 

.

.

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI UTÓPIA FELVÁZOLÁSA AZ EETE KONFERENCIÁJÁN...

 A Pannon Egyetemen -Veszprémi Egyetem BTK-  megrendezett Etika és Emberismeret Tanárok Egyesületének Konferenciáján tartott előadást Bíró Gyula igazgató - szaktanácsadó, aki előadásában a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda társadalomismereti tanítási gyakorlatát mutatta be, annak kísérleti jegyeire - jellegére fókuszálva. A módszertani innováció a társadalomtudományi tantárgyak tanításának erősítését és módszertanának megváltoztatását célozza. Az előadás részletezte azokat a nehézségeket, amelyek nehezítik egy intézményi szintű kísérlet lefolytatását és az adaptálhatóság nehézségeire is kitért. Az előadás olvasható az EETE honlapján. 

.

.

A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében zajló labdarugó diákolimpiai versenysorozatában eddig lejátszott mérkőzések:

       .

 I. korcsoport (1999. január 1. után születettek)

.Mérkőzés helye, ideje: Tetétlen, 2007. 10. 17.

.

                Tetétlen - Nagyrábé         0 - 1

       

Játékosok: Für József, Parti Péter, Balku Tamás, Ötvös András, Incze Róbert,  Deák Martin, Tiszai Bence, Tóth Máté, Tóth Alex

.

      

.

.

 II. korcsoport (1997. január 1. után születettek)                               

 Mérkőzés helye, ideje: Nagyrábé, 2007. 10. 9.

                                           

Földes - Tetétlen                4 - 1

Nagyrábé - Bihartorda        5 - 2

Földes - Bihartorda            6 - 0

Tetétlen - Nagyrábé           2 - 1

Földes - Nagyrábé              1 - 1

Tetétlen - Bihartorda         7 - 0

                .

Játékosok: Lakatos Péter, Szabó Bence, Kiss Levente, Mohácsi Tamás, Mohácsi Árpád, Magyari Péter, Németh Emil, Bogár Gábor, Varga Csaba

               

III. korcsoport (1995. január 1. után születettek)

                               Mérkőzés helye, ideje: Nagyrábé, 2007. 10. 11.

                                            

   Nagyrábé - Bihartorda                10 - 2

.

Játékosok: Szabó Tamás, Bende László, Sohonyai Ármin, Kolompár Márk, Ötvös Sándor, Társi Dávid, Makula Zsolt, Kovács Tibor, Magyari Gábor, Kiss Tibor, Varga János, Pócsi Gábor 

.

  .

Arató Gergely államtitkár Úr járt iskolánkban az új konyha átadási ünnepségén ! . 

.

Az ünnepi alkalmak mindig mások. Azoknak, akiknek jelent valamit. Valami mást...

Az énekkar hangja betölti a teret, a furulyások mindent áthatóan fújják, a versmondók vicces - komolyan forgatják a szavakat. Vendégek ülnek, tapsolnak, örülnek. Velünk.

Átadtuk a konyhát. A műszaki átadás után, ünnepélyesen is. Amolyan Móriczos hangulatban... A

szalag átvágása jelenti annak a munkának és tenni akarásnak a végét -?-, ami két ciklus önkormányzatának eredménye. Gyarmati Sándorné polgármester köszöntőjében a vendégül látott polgármestereknek, jegyzőknek, intézményvezetőknek az örömről és nehézségekrőlbeszél. Ma inkább örömről. Tegnap és holnap nehézségek jönnek. Csontos János országgyűlési képviselő úr a kistérség egyik legjelentősebb beruházását méltatja és a legfontosabbnak a tenniakarást véli

és a makacs akarást. Reméljünk. Bennünk megvan. Az akarás. Az

iskola is szépülni - bővülni vágyik. Javaslatára a szalagot az előző ciklus vezetőjével Józsa Kálmán volt polgármester úrral és Gyarmati Sándorné polgármester asszonnyal vágja át. A több mint százmilliós beruházás elrendeltetett. Szolgálja a gyermekeket, a települést. A konyha dolgozói remek állófogadással vendégelték meg az intézményünket látogatásukkal megtisztelőket.

És jöjjön a szakma...A konyhaavatás díszvendége; az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára Arató Gergely Államtitkár úr.

Megkésve bár, de... Megérkezett. Az érdeklődőknek kerekasztal beszélgetésen közvetlenül vázolta az oktatást érintő szakmapolitikai törekvéseket. A jelenlévő fenntartókkal és intézményvezetőkkel párbeszédet folytatott az őket érintő problémákról. A szakmai megbeszélést

követően az ország egyetlen önerőből létrehozott és üzemeltetett tanodájába tett látogatást, ahol kellemes hangulatú beszélgetés és szakmai egyeztetés folyt az iskola és a tanoda innovációi tekintetében.

Államtitkár úr az idei pedagógiai konferenciánk fővédnökeként újra ellátogat intézményünkbe és -a tavalyi évhez hasonlóan- felajánlotta az Oktatási és Kulturális Minisztérium erkölcsi és anyagi mecenatúrájáta rendvényhez.

Bíró Gyula igazgató

.

Mikrotérségi központként eggyütt - tovább... 

.

„Mindenki úgy él, ahogyan tud, nem úgy, ahogyan szeretne." - írja Móricz Zsigmond. Nem kell kommentálni. Egy szellemiekben és programokban bővelkedő tanév zárása után a gyermekek és pedagógusaink önfeledten adhatták át magukat a nyári pihenésnek, regenerálódásnak.

Nem így Nagyrábé és Bihartorda település vezetői és az iskola igazgatása. A korábban Nagyrábé és Bihartorda községek közötti intézményfenntartói társulás Bihartorda község csatlakozásával

immár háromtagúra bővült. A korábbi két intézményegységünk a bihartordai Általános iskola és Óvoda bekapcsolódásával négyre.

A települések vezetőinek szándékai szerint, a gyermekek és pedagógusaink a lehető legkevesebbet érezzenek az átszervezésből, illetve annak pozitív hozadékait minél atékonyabban aknázza ki az intézmény. Ennek szellemében Bihartorda Községben 1-8 évfolyamon folyik a nevelés-oktatás az iskolában, és remek szakmai mutatókkal a két csoportos óvodában. A tagintézményvezetői feladatokat a korábbi intézményvezető: Fegyverné Gyarmati Éva kolléganő látja el, az óvodai intézményegységet Kocsánné Balogh Margit óvodapedagógus vezeti.

A kölcsönös áttanítások eredményeként minden iskolai intézményegységünkben 100 %-os a szakos ellátottság. A szakmai eredményeink megismerése után elkezdődhet a korábbi „jó gyakorlatok" kölcsönös cseréje, a nevelőtestületek egységgé forrása. Célunk, hogy saját településén minden intézményegységünk központi szerepet játsszon, szellemileg és kultúrálisan segítse a települések jelenét és jövőképének formálását. A magas szakmai színvonal a Móricz esetében a tudatos arculatépítéssel nem csupán térségi-regionális, de célzottan országos is. Ajánljuk országos és megyei sajtónkat. A 2007/2008 tanévet összesen 439 Móriczos polgár kezdte meg, ebből 234 iskolás Nagyrábén, 93 gyermek Bihartordán, óvodás gyermekünk Nagyrábén 80, Bihartordán 32. A nevelőtestületünk jelenleg 42 fős. A testületünkben személyi változások is történtek. Nagy Károlyné tanárnő nyugdíjba vonult, illetve egy kollégánk félállását

szüntettük meg a tanév végén. Balogh Gyula tanár úr ez év októberétől nem tanít iskolánkban, de továbbiakban is segítője marad integrációs programjainknak. Gyenge Andrea testnevelő, Nemes Erzsébet kommunikáció szakos tanárnők szeptembertől dolgoznak intézményünkben, illetve Pongráczné Máté Erzsébet magyar-történelem szakos kolléganő, aki a bihartordai tagintézményünkben helyettesítő tanár. A hatékony humánerőforrás gazdálkodás érdekében képzéseinket, továbbképzési programjainkat, minőségbiztosítási rendszerünket összehangoljuk és fejlesztési irányainkat közösen, határozzuk meg. A nagyrábéi intézményben, az első osztályban 31-en kezdték meg tanulmányaikat, míg Bihartordán 15 tanulónk. Nagyrábén idén először indult iskolaotthonos osztály, amelynek pozitív oldalait már szülőink is tapasztalhatják. Az új konyha és étkező átadásával immár 130 gyermek egyszerre étkezésére is lehetőségünk nyílt, bár az iskolai

telephelyek távolsága élő probléma. A gyermekek örömmel és akadálytalanul vették a déli sétákat az ebédlőig, reméljük így sikerül nekünk is a tanévet...

Bíró Gyula igazgató

 .

Megkezdődött az új tanév!

.

Ismét benépesültek a tantermek. Elfoglalták osztálytermüket iskolánk "legkisebbjei" az első osztályosok is. A gyermekek szüleikkel eggyütt nagy izgalommal, várakozással lépték át az iskola kapuit :