Köszöntő

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete és minden lakosa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján.


TOVÁBB




Iskolai hírek 2006/2007 tanév


 

AZ EGYÜTT CSELEKVÉS A KÖZÖSSÉG EREJE

- MÓRICZ HÉT A MÓRICZBAN -

TRABIRODALOM MÓRICZ MÓDRA

 

Június hónapban intézményünk névadójának szentelve néhány napot, tartottuk meg a kulturális-sport és társadalmi hetünket, ahol minden tanulónk, szülőnk és partnerünk szabadon választhatott a programok kínálatából.

A programsorozat nyitányaként egy szabadtéri „köszönet koncertet" szerveztünk, ahol a 35 éves Cheops zenekar zenéjére rophatták a táncot azok a partnereink, akik

szülőként-dolgozóként segítették éves munkánkat. A koncert ideje alatt vendégeink megtekinthették intézményünk konyháját és étkezőjét, illetve rövid körbevezetéssel betekinthettek a beruházás nagyságába és színvonalába. A szülői koncert és büfé mintegy százötven-kétszáz ember szórakozását biztosította.

A vasárnap gyermek-szülő és pedagógusnapként a munka és szórakozás jegyében telt, ahol az intézmény kerítését lefestve szülők és pedagógusok egyaránt kivették

részüket iskolánk és óvodánk esztétikumának alakításában.

A munka alatt a gyermekek ingyenesen játszhattak az udvarunkon felállított légvárakon - Gyarmati Sándorné polgármester asszony magán felajánlása jóvoltából-, sétakocsikázhattak a faluban, játékos vetélkedőkben vehettek részt, rajz versenyen és aktivitiben próbálhatták kreativitásukat és ügyességüket. A napot a gyermekek ingyenes fagyizással zárhatták, amit Sziki Róbert vállalkozó felajánlása jóvoltából fogyaszthattunk el. A munka alatt a szülői közösségek és az osztályok elkészítették az ebédet, mintegy kilenc bográcsban főtt a finomabbnál-finomabb ebéd.

A nap legmeghatóbb pillanata volt a szülők pedagógusnapi köszöntője, amely a közös munka és együtt cselekvés-gondolkodás talán legünnepibb mozzanata volt ebben az évben, mégha mindenkinek festéktől volt maszatos a keze.

A hétfői reggel bensőséges sorakozóval kezdődött, ahol az iskolánk falán található Móricz domborműnél az iskola polgárai nevében a diákönkormányzat helyezett el koszorút és Balogh Gyula tanár úr tartott rövid irodalmi megidézést.

A délután a bolhapiac lázában telt, ahol mindenféle csecsebecsék találhattak gazdára az iskola parkjában az alkalmi kofák és vevők jóvoltából.

Iskolánk sportolói ebben az évben is kiváló eredményeket értek el, mind irkózásban, mind labdarúgásban.

A Móricz Kupa megrendezésével vendégül láttuk a Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát, amely sportiskolaként méltó ellenfélnek bizonyult csapatainknak.

A négy korcsoportos küzdelemben két kupa itthon maradt, két kupa pedig idegenbe távozott. Sebaj, jövőre visszavágunk.

Szurkolóinkra nem lehetett panasz, hisz az iskola apraja-nagyja és a szülők is a partvonalról biztatták Emil bácsit és labdarúgóinkat.

Honismeretei és természetismereti vetélkedőnk is a Móricz hét programját gazdagította, ahol a felső tagozatosok mérhették össze csapatversenyben ismereteiket Rábé és a Sárrét történelmi-népismereti és természetismereti témáiban.

Gyenge Zsigmondné és Tiszai Sándorné tanárnők idén is ötletgazdag és tartalmas feladatokkal dolgoztattákszórakoztatták a gyerekeket. Ne feledjük, globális látás

lokális cselekvés, ez a falunk jövője. A hét programjának remek betétje volt az a rendhagyó ének óra, amit Dr. Lakatos Gyuláné tanárnő és Szűcsné Pántya Ilona klubvezető szervezésében az Időskorúak Napközis Otthonának „énekes

torkú szupernagyiaink" tartottak az iskola felső tagozatos tanulóinak. A közös éneklés megidézte Kodály Zoltán évfordulójának üzenetét, vagyis énekelni és énekelni kortalanul és felszabadultan!

Az „Állatok hangja" című komolyzenei koncert zárta a Móricz Hét programsorozatát, amelyet a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárral közösen szerveztünk óvodásainknak és iskolásainknak, ahol felléptek a Debreceni Egyetem Liszt Ferenc Zeneművészeti Konzervatóriumának ifjú művészei.

Bíró Gyula igazgató.



EGY SIKERES PROJEKT: „A KÉPZELET VARÁZSPÁLCA
 
 
Iskolánk 2007-ben „A képzelet varázspálca” címmel versenyfelhívást tett közzé a Sárréti és Bihari Kistérség iskolái számára. A verseny két területet ölelt magába: vizualitás és irodalom. A pályázatra több mint háromszáz pályamű érkezett, szavalóversenyünkre közel negyven gyermek nevezett be. A versenykiírás szerint általános iskolás korosztály 1-4 osztályos tanulói versenyezhettek, illetve küldhették be mese-vers illusztrációjukat. A verseny szlogenjéhez híven a résztvevő gyermekek fantázia világának remekei kerültek terítékre, melyek értékelését Herczeg Imréné tanító és az alsó tagozat munkaközössége vállalta magára nem kis feladatként. A rajzpályázat díjazottjai gazdag ajándékokkal térhettek haza. A helyi versenyző gyermekek külön kerültek díjazásra. Minden nevező emléklapot, díjazottjaink oklevelet és ajándékokat kaptak.
Hagymásiné Nagy Ildikó tanárnő az irodalmi nevelés elkötelezettjeként szervezte és gondozta a szavalóverseny szépszámú mezőnyét. A zsűribe felkérést kaptak: Kapornai Andrásné –zsűri elnök- magyar irodalom szakos tanárnő –Berettyóújfalu-, Kállai Irén etnográfus, a Bihari Múzeum igazgatója –Berettyóújfalu-, és Kocsis Csaba igazgató, előadóművész –Nagyrábé-. Az 1-2. évfolyam és 3-4. évfolyam kategóriáiban a következő eredmények születtek:
1-2. korcsoport:
I. hely                    Koszorús Csilla 2. osztály – Széchenyi István Általános Iskola - Berettyóújfalu
II. hely                  Nemes Milán 2. osztály – Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Műv. Isk. – Sárrétudvari
III. hely                  Bónácz Annabella 2. osztály – Szűcs Sándor Általános Iskola – Biharnagybajom
Különdíj                Madar Csilla 1. osztály – Általános Iskola és Óvoda – Bihartorda
Legjobb helyi versenyző különdíja
Varga Lajos 1. osztály – Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda – Nagyrábé
 
3-4. korcsoport:
I. hely                    Jakab Zoltán 3. osztály - Kövy Sándor Általános Iskola – Nádudvar
II. hely                   Mező Gilda 3. osztály – Toldi Miklós Ref. Ált. Iskola – Berettyóújfalu
III. hely                  Csetreki András 3. osztály – Széchenyi István Általános Iskola – Berettyóújfalu
Különdíj                Kovács József 4. osztály – Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda – Nagyrábé
 
A március 30-án megrendezésre került projektnapunkon a kis zenés műsor és pogácsa íze mellett a művészetek szeretetét is magukkal vihették vendégeink.
 
 
RÉGI HAGYOMÁNY…   
 
 
Iskolánkban hagyományosan megrendezésre kerül tornaversenyünk. Tanulóink bemutatják tudásukat gyűrű gyakorlatokban, talajtornában és szekrényugrásban. Győzteseket kategóriánként hirdettünk, illetve a legeredményesebb versenyzőnk egy kupa büszke tulajdonosaként távozhatott.
A zsűri „szigorú”, de szakmai pontozással hirdette ki az idei év győztesét: 5-6. osztályos kategóriában: Lőrincz Zoltán hatodik osztályos tanulónkat. Legeredményesebb versenyzők: Csóka József  és Tiszai Gergely hatodik osztályos tanulóink.
A zsűri tagjai: Gyenge Andrea testnevelés-rekreáció szakos hallgató, Tiszai Sándorné tanárnő és Németh Emil tanár, aki a verseny szervezője és felkészítő tanára is egyben.
 
 
JÓ KEDVŰ JÓTÉKONYKODÁS

 
Intézményünk iskolai intézményegysége március 17-én Jótékonysági Bált rendezett a szülői munkaközösség aktív közreműködésével és szervezőmunkájával.
A bál jó hangulatáról a Cheops együttes gondoskodott, aminek eredményeként hajnal négyig rophatták a kitartóbbak. A bál tiszta bevétele: 278 000 Ft, amit a felajánlások, a belépők és a büfé-tombola bevételei tesznek ki. A finom vacsorát a Gémes Fogadó szolgáltatta a vendégeknek, amit önkéntes segítőink –régi diákok- tálaltak vendégeink asztalára.
A befolyt összeget iskolánk technikai felszereltségének javítására fordítottuk, aminek keretében vásároltunk: három darab színes televíziót, melyeket a tantermekben szerelünk föl, hogy a tanítási órákat színesítve segítsék a hatékony tanulást, két korszerű számítógépet az informatika termünk gépállományának frissítése céljából, illetve a gyermekeknek szabad internetkapcsolat lehetőségét építettük ki két számítógéppel a DÖK KUCKÓBA, amit szabadidejükben használhatnak a gyerekek tanulásra, szórakozásra.  
Köszönjük támogatóinknak, felajánlóinknak, a szülőknek és a szülői munkaközösség tagjainak a remek szervezést, műsort és jelentős anyagi áldozatukat. Gyermekeikért…
A bál fővédnökének, Pappné Majoros Emese jegyző asszonynak, akinek meleg megnyitó szavait köszönve számítunk jövőbeni támogatására is.
 
SAJÁT HONLAPPAL A MÓRICZ…

Intézményünk hamarosan önálló honlappal jelentkezik, amelyen rendezvényeink, programjaink nagyobb terjedelemmel és képanyaggal nyerhetnek publicitást, illetve közérdekű információk –órarendek, tanári életrajzok, képzési profilok és lehetőségek, letölthető pályázatok – linkek stb.- Csevegő és fórum áll majd látogatóink részére.

Köszönjük eddigi és ez utáni érdeklődését iskolánk és óvodánk irányába… Partnerség a gyermekekért.

 

Kapornai Judit / Bíró Gyula:



 - A közoktatás fejlesztésének lehetséges irányai a kistérségi   társulás keretei között 


Kapcsolódó link: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2006-02-mu-tobbek-kozoktatas



- Az intézményi átszervezés lehetõségei a kistérségi társulás keretein belül


Kapcsolódó link:  http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2006-12-mu-Tobbek-Intezmenyi








Grundbirkózó háziverseny a Móriczban


 
Papp István és felesége birkózó edzők ötletére és anyagi támogatásával került megrendezésre az 1-4. évfolyam részvételével a grundbirkózás szabályainak megfelelően háziversenyünk. A kupák és érmek csendülése mellett öröm volt azt a sport szellemet és akarást látni, amely a nemes küzdelmet jelentette, nem feledve, hogy a sport ?komoly játék?, de játék.



 




  


A művészetek iránti fogékonyság záloga az emberré válásnak


- prózamondóink sikerei -
 
A Balmazújvárosban rendezett Veres Péter Megyei Vers- és Prózamondó Verseny Móriczos sikerei a megyében is visszhangot találtak:

Lakatos Gyula hatodik osztályos tanulónk első helyezést és a Veres Péter Társaság különdíját kapta, Balogh Cintia hetedik osztályos tanulónk első helyet szerzett és Katona Andrea hetedik osztályos tanulónk második helyezést ért el.



A kiváló helyezések mellett Balogh Cintiát és Lakatos Gyuszit ?s rajtuk keresztül iskolánkat- az a megtisztelő felkérés érte, hogy a megye kultúra napi ünnepségén az ünnepi műsor részeként bemutathatták briliáns előadásukban a versenyen győztes prózákat.   
 
Budapesten az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat által szervezett Országos Vers és Prózamondó Versenyen iskolánk három tanulója adott elő próza kategóriában: Balogh Cintia, Katona Andrea és Balogh Adrienn. A zsűri ?melynek elnöke Choli Daróczi József költő volt- Katona Andrea előadását ötödik helyezéssel díjazta, Balogh Cintia és Balogh Adrienn dicséretben részesült.


A kiváló teljesítmények mögött remek tanári munka áll, amely Ballai Józsefnét és Balogh Gyula tanárokat dicséri.



Közoktatási konferencia   -2006.11.24.-


a Móricz Zsigmond Általános Iskola szervezésében!




ÚJ UTAK ÉS LEHETŐSÉGEK A KÖZOKTATÁSBAN..


                -egy konferencia margójára-
                         
                A Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda szervezésében került megrendezésre az ?Új Utak és Lehetőségek a Közoktatásban? Óvodától ? Iskoláig című konferencia. A rendezvény 130 vendége, akik a Sárréti, Bihari, Érmelléki Kistérségekből érkeztek olyan aktuális oktatáspolitikai, tanügyigazgatási, neveléstudományi, didaktikai és módszertani ismeretekhez juthattak, amely ilyen formában elegyítve szokatlan a konferenciák tematikájától.   
                A rendezvény fővédnöke Arató Gergely az Oktatási és Kulturális minisztérium államtitkára volt, aki telefonon gratulált a térség országgyűlési képviselőjének Csontos Jánosnak, aki egyben a rendezvény védnökségét és gesztorságát is vállalta. A minisztérium részéről Nagyrónai László tanácsos volt a konferencia résztvevője és előadója, aki a későbbi szekció munkába is bekapcsolódott.
                A kistérségi közoktatás fejlesztés lehetséges irányain túlmutatóan a gyakorlati kérdések is felszínre kerültek a fenntartók képviselőinek tartott szekció munka során. A költségvetés 2007. évi vonalai izgalmas folyamatokat engednek felsejleni, amelyek csak elősegítik a korábban törvényben is jelzett és előírt szerkezetbeli mozgásokat.
                A plenáris előadások alkalmával izgalmas kérdéseket és aggályos pontokat fogalmazott meg a minőség szempontú értékelés kapcsán Herpai Imre a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet Nagyrábéról elszármazott igazgatója.
                Dr. Mező Ferenc pszichológus, egyetemi adjunktus a tanügyigazgatási és oktatáselméleti előadások után a nevelés gyakorlatának egy aktuális problematikáját boncolta. A tehetség felismerése és a tehetség iskolai megnyilatkozásainak élményszerű és szuggesztív tálalása előkészítette néhány szekció későbbi munkáját.

                Bangóné Borbély Ildikó a Leader Akciócsoport képviselőjeként a Leader, mint a kistérségek egyik fejlesztési lehetősége, amely kihatással van az oktatásra és kultúrára is. A pályázatok lehetősége a vidékfejlesztés lehetősége. A térségeknek tudni kell élniük a lehetőségekkel.


 Külön meg kell említenem Lakatos Gyuszitaki iskolánk tanulójaként kápráztatta el a konferencia résztvevőit remek prózamondásával, majd egy tudományos tétel bizonyításaként a tehetségre vonatkozóan. 


               


                Gyarmati Sándorné, aki köszöntőjében örömének adott hangot, hogy Nagyrábé adhat otthont egy ilyen nagyszabású konferenciának, s ezt erősítendően nem csupán erkölcsi támogatója, de védnöke és anyagi mecénása is volt a rendezvénynek.
 
A szekciók munkája hat helyszínen és hat témában folyt:
Kálmán Antalné közoktatási szakértő asszony a közoktatás fejlesztésének lehetséges irányait vázolta, illetve gyakorlati munkájukról és eredményiekről beszélt a Derecske ?Létavértes Kistérségben a megjelent iskolavezetőknek, érdeklődő pedagógusoknak.
                Balogh Tibor pedagógiai szakértő a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa a minőségfejlesztésről, az aktuális pályázatokról és a pályázatírás fortélyairól tartott szekciójában előadást.
                Balogh Gyula iskolánk tanára, szaktanácsadó, az Észak-Alföldi Régió Koordinátora az integrációs nevelés aktualitásait, eredményeit mutatta be, illetve azokat a törekvéseket, amelyek országunkban és térségünkben e téren zajlanak. Hasznos információhoz juthattak azok, akik HEFOP és ROP pályázatok beadását tervezték intézményükben.
                A hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáról Bazsó Sándorné közoktatási szakértő tartott műhelyfoglalkozást. A szekció munkáját Takács Mihályné intézményünk óvodapedagógusa vezette.
                Az intézményfenntartók szekciójában Korponai Sándor középiskolai tanár, közoktatási szakértő vezetésével Nagyrónai László az Oktatási és Kulturális Minisztérium tanácsadója tartott előadást a fenntartók képviselőinek a kistérségi együttműködések pénzügyi lehetőségeiről.
                Bíró Gyula igazgató-szaktanácsadó a projekt pedagógia és projektmódszer elméletét és gyakorlatát mutatta be szekciójában, amely az iskolák módszertani megújulásának egyik lehetséges eszköze, forrása.
                A kiváló szakmai programot a Gémes Fogadóban ebéd zárta, ahol kötetlenebb beszélgetésekre nyílt lehetőség.
               
 
A rendezvény értékelésekor számot kell vetnünk a rendezvény eredményességével. A visszajelzések jók, az elismerő szavak ?bízva azok nem protokoláris jellegében- jók. A konferenciáról beszámolt a Magyar Televízió Regionális műsora és a Hajdú ? Bihari Napló.
A konferenciának értéke azonban csak azoknak van, akik értik és látják az oktatás aktuális folyamatait. Az értetlen szem, csak tátogó szájakat lát, és közben elszaladnak jövő és a jövő iskolájának reményei.
                 Bennünket büszkeséggel kell, hogy eltöltsön, hogy a fennsorolt témákban a megye legnagyobb érdeklődésre számot tartó szakmai rendezvényét szervezhettük meg Nagyrábén. Nem csupán iskolánk, de településünk hírét is jó szívvel vihették a hozzánk látogatók.
 
 

Köszönet azoknak, akik támogatták a program létrejöttét:



Erkölcsi támogatóink:


    


     Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata


     Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár, Nagyrábé



Anyagi és erkölcsi támogatóink:



     Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest


     Összefogás Sárrét Jövőéért Akciócsoport


     Csontos János Országgyűlési képviselő


     Gyarmati Sándorné Polgármester, Nagyrábé


     Sziki Róbert Vállalkozó, Nagyrábé


     Dajka Tamás Vállalkozó, Nagyrábé


     Albucz Sándorné Vállalkozó, Nagyrábé


     Veress Imre Vállalkozó, Nagyrábé


     Bíró Gyula Igazgató, Nagyrábé - Berettyóújfalu


     Frank Zoltánné Önkormányzati Képviselő Nagyrábé


     Bogya Pál Vállalkozó, Berettyóújfalu
 
A rendezvény kiemelt támogatója:
 
Gémes Fogadó, Nagyrábé

                 




A TUDÁS HATALOM


-FERGETEGES VETÉLKEDŐ A MÓRICZBAN-
 
Baloghné Zalasch Mónika tanárnő koordinálásával a felső tagozatosok hagyományos műveltségi vetélkedője került megrendezésre iskolánk felső tagozatos tanulóinak részvételével. A csapatok előzetes feladatokat és komplex megközelítésű művelődéstörténeti, történeti, életmód-történeti feladatokat oldottak meg. Az előzetes feladatokat a csapatok rendkívül kreatívan oldották meg: élményszerű dramatikus játékokban mutatták be a Mátyás monda- és mesevilág egy ? egy darabját. A szónoklatokban hadba hívták a nemzetet, illetve ?kampányoltak? népünk újonnan megválasztandó királya, Mátyás mellett. A ?hunyadiak ? kora? címmel és témában megrendezett Nándorfehérvári diadal évfordulójának emléket állító verseny  90 gyermek tartalmas, tudással fűszerezett szórakozását biztosította.
                A verseny díjait felajánlották:
Dajka Tamás Vállalkozó ? Unicum Sörház és Panzió
Bíró Gyula igazgató ? Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda
 
Köszönjük a zsűri munkáját:
Törő Barnáné volt iskola igazgatónőnek, Farnk János nyugalmazott tanárunknak, Kocsis Csabának a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójának és Bíró Gyula igazgatónak a Móricz Zsigmond Általános iskola tanárának.

 





Pillanatkép az iskolai könyvtárról.....

Gondoltátok volna -e, hogy 5926 darab kötetet tartalmaz ez a picike könyvtár? Csak ezalatt a három hónap alatt 115 kötettel gyarapodott a könyvek száma. Hogy értékben mennyi? Felbecsülhetetlen!

Örülök, hogy szünetekben sokan megfordulnak, de még több látogatót szeretnék körülöttem!Vannak törzsvendégeim is. Legszorgalmasabb könyvtárlátogatóim: Pálfi Edit 6. o, Makula László 6.o, Kácán Edina 6.o, Bai Dávid 7.o, Pálfi József 8.o.
Ha bejöttök a könyvtárba karácsonyi, mert ajándékozási gondotok is megoldódik, mrt nagyon sok kézműves technikáról szóló könyv található. Soroljam? Á dehogy! Gyertek be és nézzetek körül!
A leggyakrabban kivitt könyvek a kötelező olvasmányok, ismeretterjesztő művek, kézműves technikákról szóló könyvek.Miért nem olvastok ifjúsági regényeket, történelmi könyveket? Van bőven!
A könyvek gyógyítanak is!Márai Sándor Füves könyvéből való az idézet, amellyel egyetértek.
"Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.


 Gondold meg, hogy csak az ember olvas."

                                           Dajkáné Szabó Etelka iskolai könyvtáros


  



Események képekben:



Szüreti délután és mustkóstolás az iskolában:


 /2006-október/



    




"Olvasni jó" felolvasóverseny:


/2006. október/



 




Kádár Vitéz emléknapok:


/2006. szeptember/



 




Kirándulás Egerben:


/2006. szeptember/



 




Kirándulás Nagyváradra:


/2006.szeptember/



 















TANÉVINDÍTÁS A MÓRICZBAN